Sikertörténetek
A BHRG Alapítvány immáron 20 éve foglalkozik eltérő fejlődésű gyermekek mozgásterápiájával és kognitív fejlesztésével.
Ez idő alatt számtalan családtól kaptunk köszönőlevelet, melyekben arról írnak, hogy milyen sikereket értek el gyermeküknél a TSMT- és HRG-módszerrel.
Gergő
Gergő kisfiam genetikai rendellenességgel, oxigénhiányos állapotban született. Számos újszülött kori szövődmény miatt nyolc műtéten esett át, amelyek egyben életmentő műtétek voltak. Két és fél hónapos korában agyvérzést kapott, aminek következtében még az ösztöneit is elfelejtette (szopási ösztön). Ez idegrendszeri sérüléssel járt együtt. Tudtam, hogy mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy fejlődését jó irányba befolyásoljuk, és az elért eredményeket megszilárdítsuk.
Három és fél hónapos korában születési súlyával engedtek ki minket a kórházból, hetente jártunk kontrollra. Gergő fejlődése, gyarapodása az otthoni környezetben, a szeretet hatására beindult. Az első héten 1,5 kg-ot hízott, ami óriási dolog volt. Gyógytornászt fogadtunk, aki heti kétszer otthonunkban tornáztatta Gergőt, tanítva engem, hogyan serkentsem a mozgását. Kisfiam a kúszásnál féloldalasan kúszott, és nagyon rövid időre rá, egy éves korában már járt. Ez óriási eredmény volt, de előredőlve furcsa tartással, koordinálatlanul mozgott. Ezeken én otthoni körülmények között nem tudtam javítani, bármennyit is gyakoroltuk a feladatokat. Korán felismertem értelmi lemaradásunkat is. Tudtam, hogy a legjobb intézményeket kell megkeresnem és a legjobb szakembereket. Hároméves korában jelentkeztünk a BHRG Alapítványhoz hidroterápiára. Immár négy éve járunk ide.
Kisfiam hamar megszokta, megszerette a vizet és a fejlesztő tornagyakorlatokat. Magatartás- és figyelemzavarára jó hatással volt ez a terápia. Sikerült az évek során figyelmét nyújtani. Összeszedettebb és ügyesebb, mozgása sokkal harmonikusabb, tartása is jobb.
A munkát még nem hagyhatjuk abba, bőven van még tennivaló! Számomra a legnagyobb eredmény, hogy Gergő együttműködő és igyekvő. Szereti, ha dicsérik és odafigyelnek rá, így jobban teljesít. A mostani kilencven perces órából most már 50–60 percet jól teljesít. Négy év alatt fejlődése biztos és látványos. Mindent nagyon köszönünk.
Sári
Sári mindössze 780 grammal született a 25–26. héten. Összesen 31 napig volt lélegeztető-gépen, egy enyhe, majd felszívódó agyvérzésen kívül, a problémamentes három és fél hónapos kórházi tartózkodás után 1880 grammal érkeztünk haza. Szopott, jól táplálható volt, szépen gyarapodott, de fél éves korában még jóformán nem csinált semmit. Ekkor találkoztunk Lakatos Katalinnal és Berényi Zsuzsával. Az első felmérő tesztnél tizenegyből talán hármat vagy négyet teljesített Sári, ez hihetetlenül elkeserített.
Haragudtam, amiért nyíltan a szemembe mondták, hogy a gyermekem komoly segítségre szorul. Megijedtem. Addig a kórházban csak a grammok gyarapodása volt a legfontosabb és a "majd megnő" hozzáállás dominált. A családban – mivel nem volt hasonló eset – megpróbáltak nyugtatgatni, "biztosan behozza a lemaradást".
Közben Sári ordított a torna bemutatása alatt, nyilván azt követelte, hogy hagyják őt békén! Nagyon megrázó volt nekem az egész, még az is megfordult a fejemben, hogy milyen buta vagyok, amiért eljöttem, és hagyom, hogy ezt műveljék ezzel a szerencsétlen gyerekkel, aki már annyi mindenen ment keresztül és biztos, hogy nincs szívük, ha ilyet művelnek a gyerekkel nap, mint nap.
A torna után Sári szopott egy nagyot és aludt két vagy három óra hosszat. Ez meglepett, mert napközben ritkán aludt ilyen mélyen és jól. Ez volt talán az első fordulópont, amelytől nem az érzelmeim, hanem a józan eszem kerekedett felül. Szigorúnak és soknak tűnt a torna, de hamar megszereztük a nagylabdát és a többi eszközt, úgyhogy észrevétlenül a mindennapok részévé lett a "Sári tornáztatása közösen" foglalkozás.
Az egész család, Apa, Panni (3 éves) és én csak Sárival foglalkoztunk irányítottan minden nap majdnem egy órát. És nemsokára jöttek is a sikerek. Az egyik függőleges büfiztetés alkalmával Sári két kezére támaszkodva kinyomta magát és rám nézett. Azután a labdán és már a földön is ment. Ekkor már Sári várta a foglalkozásokat, sokszor napközben a nagylabdán csak játékból is, de nevetve tornáztunk. Majd megfordult. Minden új mozdulat csak erősített bennünket abban, hogy milyen szerencsések voltunk, hogy megtanulhattuk "a tornát".
Kéthetente a kontrollok alakmával nagyszerű érzés volt beszámolni másnak apróságnak tűnő önálló mozdulatokról. Sokszor megdicsértek bennünket, ami további erőt adott. Egy éves korában sajnos Sári nagyon beteg lett. Kétszer került kórházba, több mint egy hónapig tartó hörghuruttal küszködtünk. Ekkor a torna sajnos sokszor elmaradt, mivel még rendesen levegőt venni is alig bírt. De a mozgása nem gyöngült, nem hanyatlott, sőt! Forogva segített magán, hogy elérje célját. Tavasz végére önállóan üldögélt és ügyesen mászott.
Összegzésként: szerencsésnek tartom magunkat, hogy igénybe tudtuk venni az Alapítvány szaktudását és szolgáltatásait. Meggyőződésem, hogy nem tartanánk itt, ha mindez nem így történik. Sok munka áll mögöttünk, de megérte! Köszönjük a türelmet és az odafigyelést, és kívánunk minden munkatársnak jó egészséget és sok sikert!
Dorka
Dorka lányunk 21 hónapos, kiegyensúlyozott, értelmes, kedves kislány. Egy évvel ezelőtt nyugtalanok voltunk miatta, mert egyáltalán nem kúszott, nem mászott, semmilyen módon nem változtatta a helyét.
12 hónapos korában vittük el a BHRG-be, ahol Berényi Zsuzsa kezdett vele foglalkozni. Egy kiterjedt, alapos állapotfelmérés után speciális gyakorlatsort állított össze Dorka részére, amit hetente többször, otthon gyakoroltunk. A gyakorlatok játékos formában erősítették karját, hátát, fejlesztették egyensúlyérzékét, rávezették a mozgásra. Dorka 15 hónapos korában felállt és 16 hónaposan megtette az első lépéseit. Azóta csoportos foglalkozásokra járunk heti egy alkalommal.
Boldogan látom, hogy a saját képességeihez, fejlődési üteméhez szabott feladatokat egyre ügyesebben végzi, hogy már nem hátrál meg a nehézségek elől, hanem igyekszik kitartóan megoldani azokat. Minden órára örömmel jön, a közösség is kedvezően hat rá.
Azt tapasztaltuk, hogy ahol a szakmai tudás következetességgel és gyermekszeretettel párosul, ott igazán jó eredmények születnek.
A BHRG ilyen hely. Minden szülőnek jó szívvel ajánljuk.
Márk
Márk esetében a legfőbb gondot az jelentette, hogy nem tudott alkalmazkodni másokhoz, környezetéhez és emiatt nem tudott beilleszkedni az óvodai közösségbe sem. Nagyon nehezen viselt mindenféle szokatlan helyzetet, feszültséget, változást és azt az átlagostól eltérő módon reagálta le (dobálás, rohangálás, kiabálás, agresszió). Szinte állandó feszültségben élt, rémálmai voltak és váltakozó formában és intenzitással "tik" jelentkezett nála (köhécselés, arc dörzsölés, pislogás). Roppant öntörvényű volt, csak nagyon nehezen lehetett kezelni, vagy bármilyen formában irányítani. Nem vett részt az óvodai foglalkozásokban, játékokban.
Már majd egy éve jártunk a nevelési tanácsadóba, ahol nem tudtak segítséget adni. Amikor megvizsgálták Márkot először csak véletlennek gondoltuk, hogy alapvető gyakorlatokat nem tudott megcsinálni. Persze addig is tudtuk, hogy az átlagosnál ügyetlenebb volt a nagy mozgása, hogy állandóan esett-kelt, mindenen átgázolt, hogy nem szeretett a játszótéren, az udvaron a többiekkel játszani, hogy mindig minden széttörött körülötte, de úgy gondolta mindenki, hogy ez az átlagosnál nagyobb méretei miatt volt. Megdöbbentett minket, hogy milyen objektíven lehet mérni a mozgásokban a lemaradások mértékét. Ez olyan meggyőző volt számunkra, hogy rögtön megértettük a fejlesztésre szükségességét, és biztosak voltunk abban, hogy ennek a legjobb módját itt a BHRG Alapítványban találhatjuk meg.
Először egyéni tornával kezdtük otthon nap, mint nap. Szörnyű volt. Hihetetlen ellenállás volt Márkban az ellen, hogy olyan gyakorlatokat csináljon, amiben érezte, hogy sikertelen. Mégis a mozgásfejlődése láthatóan beindult, de nem volt partner a tornában se nekünk, se terapeutának. Az első néhány hétben a viselkedésében nem sok javulás látszott.
Aztán ugrásszerű lett a fejlődése a tornagyakorlatokban, ekkor érték őt is először igazi sikerélmények és innentől kezdve sokkal szívesebben tornázott. Elkezdtük a csoportos szárazföldi (TSMT) és vízi tornát (HRG) is. Nagyon sokat ügyeskedett és már élvezte is a mozgást. Márk viselkedése a sikerélmények hatására viharosan megváltozott és egy olyan önmagát erősítő pozitív változás kezdődött meg ezen a téren is, ami az alábbi eredményeket hozta: sokkal kezelhetőbb lett, beilleszkedett a közösségbe, barátokat szerzett, ritkábban vannak furcsa reakciói (nem dobál, nem futkos), a "tikes" tünetei teljesen megszűntek, sokkal nyugodtabb, nincsenek rémálmai, szeret mozogni, biciklizni, a többiekkel játszani az udvaron. Összességében egy kiegyensúlyozott, boldog kisfiú lett.
Ez a javulás most is napról-napra érzékelhető és remélhetőleg tovább fog folytatódni.
Köszönjük ezt Önnek Zsuzsa és Önöknek.
Gábor
Gábor 4040 grammal, 10-es Apgarral született. Világ életében nagyon izgő-mozgó és információ éhes volt és jelenleg is az. Mindig mindent tudni szeretne, mindenbe belekap, belefog, de sajnos abba is hagyja.
Amikor elkezdtünk úszásoktatásra járni, feltűnt, hogy a vele egykorú gyerekek sokkal hamarabb megértették a feladatokat, és ügyesebben hajtották végre. Ekkor elkezdtem sokkal jobban figyelni a gyerek viselkedését, mozgását, mondatait. Szóltam az óvodában, hogy mik a meglátásaim és kértem, hogy figyeljenek oda egy kicsit jobban a gyerekre. Kikértem a véleményüket, ők pedig teljesen megnyugtattak, hogy csak rémeket látok. Még hozzátették, Gábor nagyon mozgékony és "rongybaba" mozgása van, de nincs vele semmi probléma, okos. Kikértem logopédus barátnőm véleményét, aki viszont azt mondta, hogy ő is úgy látja, ahogyan én, nézessem meg a gyereket szakemberrel.
Ekkor jöttünk el a BHRG Alapítványba egy felmérésre. Kiderült, hogy a gyerek a korához képest egy kicsit el van maradva, megkésett érési fejlődésű és 50-75 % közötti a teljesítménye, de volt, amiben 50 % alatt volt. A tesztet végig láttam és olyan dolgok derültek ki, amelyekre nem is gondoltam, pl. ritmuskészsége is gyenge volt, de a fő gond a figyelem és koncentráció zavar. Továbbá kiderült az is, hogy keresztezett a dominanciája, az idegpályái lassabban szállítják az ingereket, ezért minden új inger/információ felfogásához több időre és erősebb ingerre volt szüksége. Általában egyszerre egy dologra tudott figyelni, az információk csak első részét fogta fel, pl. labdapattogtatáskor már nem tudott számolni is, vagy ha számolt, akkor nem tudta pattogtatni a labdát.
Fél évvel később kezdtük el a szárazföldi tornát heti két órában, plusz otthonra is kaptunk feladatokat, az úszást is tovább folytattuk. Kiegészítésként heti 1 órában járt zeneoviba (ahol ritmust és éneklést tanultak) és logopédushoz (ahol a kézügyességével, a logikájával és a figyelmével foglalkoznak).
Megint eltelt egy fél év és most indult be egy érési-ügyesedési folyamat, amely elég látványos, mind magatartásában, mind pedig figyelmében. Az óvónőket ismét megkérdeztem félév elteltével és ők is mondták, hogy éreznek jó irányú változásokat, főleg a figyelem terén.
Most már nagyon örülök, hogy nem hagytam annyiban a dolgot és eljöttünk az Alapítványhoz, mert nem mindegy, hogy a gyerek milyen esélyekkel indul neki az iskolának, és milyen élmények érik első, második osztályban. Szerintem, ha első időben rossz élményei vannak, az egész iskolai tanulmányaira negatívan hat. Mint kiderült a gyerek nem buta, hanem meg kellett tanítani figyelni, megérteni, feldolgozni, a megfelelő helyre tenni az információkat.
Az Alapítványnál segítőkészek és kedvesek, minden problémámat megbeszélhetem velük, és értékes információkat kapok mindig. Köszönöm.
Attila
Attila a harmadik kisfiúk, születése után szépen növekedett, fejlődött, mégis öt hónapos kora körül észrevettük, hogy valami nincs rendben vele. Ugyanis nem használta a bal kezét, többnyire ökölbe szorítva tartotta, nem nyúlt tárgyak után. Egy hosszas kivizsgálás után végül kiderült, hogy Attila jobb agyféltekéjében nem teljes az agyállománya. Az 1.sz. Gyermekklinikán azt tanácsolták, hogy a BHRG Alapítványnál kezdjük meg Attila fejlesztését.
Be is jelentkeztünk Lakatos Katalinhoz, aki egy alapos állapotfelmérés után Attila szintjének megfelelő gyakorlatsort írt elő, amit otthon gyakoroltunk Hamarosan mindkét irányba megfordult és megpróbálkozott a kúszással is. Jelenleg a harmadik tréninget végezzük. Eleinte minden gyakorlatsor kicsit nehezen megy, Attila tiltakozik, nem minden feladatot csinál szívesen. Aztán kb. egy hét elteltével belejön a tornába, szívesen, sokszor örömmel végzi még a nehéz gyakorlatokat is.
Az eredmény pedig mindannyiunk számára nagyon biztató, reménykeltő. Attila már egy éves, a bal kezével utánanyúl játékoknak, kissé ügyetlenül bár, de fog is vele, kinyitott tenyerére támaszkodik, ügyesen mászik, olykor fel is áll. Ügyes, erős kisfiú, együttműködik a feladatsorok végzésében.
Nagyon nagy öröm, mikor látjuk, hogy egy-egy feladat eléri a célját, Attila használja a gyengébb oldalát is. Örülünk, hogy találkoztunk a BHRG Alapítvánnyal, mert amellett, hogy gyermekünk egészségére nagyon jó hatással van, nagyon jó, hogy a feladatok könnyen megtanulhatók a szülők számára is, így otthon végezhető a tréning. Nekünk, akik nem Budapesten élünk és három kicsi gyermeket nevelünk, ez nagyon nagy segítség. Attilának is jó, hogy szüleivel, testvéreivel tornázhat, a megszokott otthoni környezetben. Az Alapítvány munkatársai pedig nagyon kedvesek, rugalmasak, a gyermek érdekeit, érzéseit tartják szem előtt.
Tisztelettel megköszönjük a munkájukat és a szeretetüket.
Zolika
Zolika 7,5 éves volt, amikor megismertük Lakatos Katalint. Akkor már második éve jártunk rendszeresen az Autizmus Ambulanciára, az ottani diagnózisunk szerint Zolika enyhe autista és beszédfejlődési zavarokkal született, magas intelligenciával, de kimondottan alacsony beszédintelligenciával rendelkezik. Minden tekintetben igyekeztünk betartani az ambulancián hallottakat, a helybéli autista tagozat gyógypedagógusa hetente foglalkozott vele (vizualizáltunk, én-könyvet írtunk, viselkedési forgatókönyveket gyártottunk, stb.), ezen kívül gyógypedagógusok és logopédusok sora foglalkozott Zolikával 4 éves kora óta. Nagy körültekintéssel választottuk ki óvodáját, kis közösségbe járt, mindent igyekeztünk az ő fejlődése érdekében maximálisan jól intézni.
Eredményeink természetesen voltak, Zolika értelmes, szófogadó őszinte kisfiú volt, nem voltak magatartás problémái, de bizonyos pontokon, elsősorban a beszéd, az akaratlagos figyelem, a rugalmas gondoskodás és a közösségi beilleszkedése terén nem sok előrelépést vettünk észre.
Nem csak mi szülők, hanem a Zolikát jól ismerő gyógypedagógusok is úgy gondolták, talán ebben a gyerekben ennél több van, néha voltak ugyanis pillanatnyi felvillanásai.
Mert milyen kisgyerek is volt ekkor Zolika? Tudása talán az iskolakezdésnek megfelelő volt és két személyes kapcsolatban mindent végrehajtott, de csoportos szituációban, frontális foglalkoztatás esetén nem figyelt és nem is tudta, mi történik. Úgy gondoltuk, iskolába járni azért fog, hogy közösségben legyen, de mi magunk fogunk neki itthon mindent megtanítani, mivel az iskolában úgysem tud figyelni.
Beszélgetni alig tudtunk vele, folyton csak meséket mesélt, és nem kommunikált. A környezetéről alig tudott valamit, nem tudta elmondani, mi történt vele az óvodában, a csoporttársai nevét minden nap külön gyakorolta vele az óvó néni, mégsem tudta 2 kisfiú kivételével évvégéig megjegyezni. Utált mozogni, csak szelíd "kényszer és zsarolás" hatására volt hajlandó megmozdulni. Rosszul tájékozódott térben és időben. Ekkor hallottunk Lakatos Katalin módszeréről, és azonnal jelentkeztünk is. Kati megvizsgálta Zolikát (valahol 20-30 % körül teljesített - hatalmas csalódás, mert a lexikális tudása alapján iskolaérettnek véltük) és elkezdtük az első tornát. Nem ismertük a módszert, csak belevágtunk, egyrészt, mert egy esélyt sem akartunk kihagyni, másrészt, mert éreztük, most másfelől közelítjük meg a problémát, mint eddig, és az eddigi módszerekkel csak egy helyben topogunk. Őszintén nem igazán bíztunk a sikerben. Valószínűtlennek látszik egy laikus számára, hogy amivel gyógypedagógusok éveken keresztül nem boldogulnak, majd napi néhány bukfenc és labdagurítás megoldja! A torna az első hetekben még könnyű kis sétagaloppnak látszott. Pont nyári szünet volt, Zolika jól nevelt kisfiúként megtette, amire kértük, hát tornázott is a kedvünkért. Kézzelfogható tényeink ekkor még nem voltak, de mi már úgy éreztük, mintha egy picit kevesebbet mesélne, mintha a kishúgára, jobban odafigyelne, ha sír, mintha idegenekkel szemben picit megnyílna.
És akkor jött az a bizonyos szeptember, Zolika elkezdte az első osztályt, és Kati mindenképp el akarta indítani a 3. tornát, ami elmondása szerint egy "nagy minőségbeli ugrás lesz". A torna rendkívül nehezen ment. Minden alkalom 1,5-2 óráig tartott, és még két hét után is olyan szinten nem ment, hogy Zolikának fogalma sem volt róla, mi a gyakorlat. Szárazra beszéltem a szájam és csak ráncigáltam őt összevissza. Úgy éreztem magam, mint egy rabszolgahajcsár, ráadásul bizonytalan voltam, van-e értelme egyáltalán tovább terhelni Zolikát, van elég baja ennek a szegény gyereknek anélkül is, hogy az őrült anyja még ebbe is belehajszolja. Nagyon közel álltam hozzá, hogy feladjuk, de összeszorított foggal végig csináltuk. Zolika nagyon lassan, de megtanulta a tornát. A mélypontnak vége volt, a torna mindennapjaink része lett, hetente 3-4 alkalommal tornázunk. Zolika egyáltalán nem bánja, sőt elvárja és követeli azt a plusz figyelmet, amit a tornázás révén kaphat meg.
Zolika messze várakozáson felül teljesítette az iskolakezdést és az első félévet az iskolában. Nincsenek különösebb problémáink a tananyaggal, a követelményeket teljesíteni tudja. Zolika mozgékonyabb lett, szaladgál, biciklizik, mint egy normál kisgyerek. Mesélni továbbra is borzasztóan szeret, de lehet vele beszélgetni, vannak saját gondolatai, és tökéletesen el tudja mesélni, mi történt az iskolában. Az órákon általában figyel, a feladatokban részt vesz, jelzi, ha elmaradt. Beszédfejlődése beindult. Társait nevükről ismeri, röviden jellemezni is tudja tulajdonságaikat. A játékba bekapcsolódik néhány percre, barátokat keres. Már az új, szokatlan dolgok sem hozzák zavarba. Naponta több tucat szót kell neki elmagyarázni, mit jelentenek, mikor használjuk őket, pl. megüti a főnyereményt, elsárgul az irigységtől, stb. Időben, térben már jól tájékozódik, jól felismeri az évszakokat, napokat, megtanulta a hónapokat. Most tanulja a naptárt és az órát. A családi viszonyokat is kezdi megfigyelni, ki az anya testvére, kik az apa szülei, stb. A torna kezdete óta nem csak elkezdte az első osztályt, megtanult írni, olvasni, számolni, hanem más területen levő elmaradásait valami iszonyatos tempóval hozza be.
Reménnyel telve gondolunk tehát a jövőjére, amikor teljes emberként megállja a helyét a többi 8 éves között, sőt talán nem csak köztük, hanem velük él majd, mert bizakodva slussz poénként hadd árulom el a legújabb nagy titkot: A FIAM SZERELMES!!!
Patrícia
Patrícia nyugodt, jól fejlődő csecsemő volt. 13 hónapos korában kezdett el járni, bár járása később is bizonytalan volt (mackós járás), lépcsőn csak segítséggel tudott járni, nem tudott guggolni, lábujjhegyen járni. Sétáláskor állandóan nyafogott, fel kellett venni. Idegenektől, idegen környezetben félt. Váratlanul ütött, képekről tárgyakat nem ismert föl, utasításokat sokszori elmondás után hajtotta csak végre. Játékaival nem tudott mit kezdeni: nem tudott építeni, nem babázott, nem homokozott, nem rajzolt (a ceruzát marokra fogta), még a mesék sem érdekelték. 2,5 éves korában is csak pár szót tudott mondani (mama, baba,).
Mióta bekerültünk a BHRG alapítványba Patrícia rengeteget fejlődött: mozgása teljesen más lett, járása biztosabb, már tud guggolni és lábujjhegyen járni, szívesen és nyugodtan sétál, már nem fél az idegenektől, sőt szereti a közösséget, szívesen játszik, váratlan, durva ütései megszűntek, a meséket végighallgatja. Sokkal irányíthatóbb, önállóbb és figyelmesebb.
Beszédében még nem fejlődött, annyit, mint amire számítottunk, viszont két új szót már tud mondani, papa, anya. Ezt tisztán és érthetően kimondja.
Azt gondoljuk, hogy ezt a sokféle fejlődést a BHRG Alapítványban kapott segítségnek, tornának köszönhetjük. Köszönjük szépen!
Luca
3,5 éves kislányommal 2008. március közepén jelentkeztünk a BHRG Alapítványnál. Már korábban is hallottunk az tevékenységükről, de úgy gondoltunk, hogy a mi kislányunknak nincsen szüksége ilyen jellegű fejlesztésre. Végül az óvodában szóltak Luca hanyag tartása miatt. Ekkor felhívtam a korábbi "Dévényes" kezelőnket, aki egyértelműen a BHRG Alapítványt javasolta.
Észrevettem azt is, hogy Luca ügyetlenebb volt az átlagnál az óvodában, sokszor elesett (erről a rengeteg kék-zöld folt is árulkodott), szemmel láthatólag nem jól koordinálta mozgását, nem szeretett rajzolni és nagyon zárkózott volt
Az első felmérés eredménye hihetetlenül megdöbbentett minket és nagyon elszomorított, hogy Luca nem volt csoport érett a felmérés alapján. Holott mi azt gondoltuk, hogy egy kis hátizom és vállerősítésre van csak szükségünk. Sajnos nem...
Az első tréning elkezdése után kb. két héttel már látható eredményei voltak az otthon végzett tornának. Luca kinyílt és elkezdett beszélni. Gyakorlatilag egész nap be nem állt a szája, és csak mondta, mondta és mondta magáét. Mesélt az oviról, mesélt a kis húgának, véleménye volt, rengeteget kérdezett és igazi nyitott, cserfes kisgyerekké változott. A beszéd mellett Luca elkezdett rajzolni, rajzai egyre "felismerhetőbbek" lettek, élvezettel rajzolgatott. Elkezdték érdekelni a számok, mászókázott a játszótéren, és rendet rakott a szobájában esténként.
Az első két héten kb. 40-45 perc alatt végeztük el a gyakorlatokat, később 20-30 percen belül. Az eredmény egyre jobb volt, alig kellett javítani a gyakorlatok alatt.
Most kaptuk meg a második tréning anyagát. Hétfőn kezdjük... Reméljük ezt is szívesen csinálja majd Luca és újabb fejlődést tapasztalunk nála.
Általánosságban elmondható, hogy a kislányunk mozgása koordináltabb, szebb lett, nagyon sokat fejlődött a finom mozgása, és amit külön örömmel írok le, hogy mindezt még élvezettel is végzi. Kati néni feladatait komolyan veszi, és szeretne megfelelni Kati néninek, aki minden kontrolon kimondja a döntő szót, hogy Luca megkaphatja-e a kedvenc mesekönyv sorozatának újabb részét.
Beszédében még nem fejlődött, annyit, mint amire számítottunk, viszont két új szót már tud mondani, papa, anya. Ezt tisztán és érthetően kimondja.
Szkeptikusak voltunk az egésszel kapcsolatosan, nem éreztük a szükségét a dolognak és végül be kellett látnunk, hogy nagyon hasznos az Alapítvány munkája és nagyon örülünk, hogy rájuk találtunk. Csak szépet és jót tudunk mondani, ezúton is köszönjük a sok segítséget!